2024. április 20.
Étkező és konyha épül a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

Sétánnyal kötik össze a Templomkertet és a Szigeti lejárót

2012. május 21. hétfő

Május 21-én tartott ülésén a képviselő-testület több, a település további fejlődését elősegítő döntést hozott meg.

Az ülés dr. Szalay László polgármester beszámolójával kezdődött, majd egy közbeszerzési pályázat győztesét hirdette ki a képviselő-testület. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola étkezőjének és konyhájának kialakítását a Prokni-Bau Kft. végezheti el, bruttó 19.163.943.- forint értékben. A testület felosztotta a kiemelten közhasznú alapítványok támogatására szánt ez évi keretet. A Beszélj Velem Alapítvány nagytétényi speciális óvodája, amely fejlesztésre szoruló gyermekeket fogad, köztük jónéhányat Dunaharasztiról is, 300.000.- forint támogatásban részesül. Az óvodába sok, nehéz szociális helyzetben lévő család járatja a gyermekét, mert nem szednek tandíjat. A Peter Cerny Alapítvány részére, amely a beteg koraszülöttek mentésének hiánypótló feladatát végzi, 200.000.- forintot szavazott meg a testület.
A képviselők elfogadták a díjrendelet módosítását, eszerint a Laffert Kúriát is igénybe lehet venni anyakönyvi esemény (pl. esküvő) lebonyolítására, állófogadással egybekötve, 45 ezer forintért alkalmanként. A képviselők megszavazták azt az előterjesztést, amelynek alapján megindulhat a Kerkai park és Szigeti lejárót összekötő tanösvény, a „Parti sétány” kialakítása, majd későbbi összekötése a Taksonyban már meglévő szakasszal, illetve egy kerékpárút megtervezése. Döntést hoztak arról, hogy a tulajdonosok által leadott ingatlanrészekből létrehozzák a Paál László közt a Bezerédi lakóterületen. Elfogadták a beszámolót a lejárt határidejű határozatokról, majd ugyanezt tették a DV Kft. 2011. évi beszámolójával kapcsolatban, ennek a társaságnak a könyvvizsgálóját is megválasztották. Ezt követően zárt ülésen, titkos szavazással döntöttek azok személyéről, akik az idei évben kitüntető díjakban részesülnek.
A részletes jegyzőkönyvet – annak elkészülte után – természetesen feltesszük a honlapra.

Twitter megosztás Google+ megosztás