2024. március 28.
Karl József alpolgármester az összetartozás fontosságáról beszélt

Kopjafát avattak a Hősök terén

2011. június 7. kedd

Újabb emlékjellel gazdagodott Dunaharaszti városa és a Hősök tere. A városunkban lakó székely közösség kopjafát állíttatott a Turulmadár közelében, melyet képviselőjük, Ferencz Lukács és Karl József alpolgármester avatott fel.

Az önkormányzat erre az alkalomra készíttette el azt a begóniából álló virágkompozíciót, amelynek híre már az országos médiumokba is eljutott.

Karl József az ünnepség szónokaként arról beszélt, hogy az összetartozás megélése lehet az egyetlen mentsvárunk, az egyetlen lehetőség arra, hogy a nemzet újraegyesüljön. Ennek jele a kettős állampolgárság megadása is, mely sok-sok határon túl élő magyarnak adott történelmi elégtételt. Trianon tanulsága az, hogy a széthúzás széteséshez vezet, az összefogás viszont az erőket egyesítve győzelmet eredményez.

Ennek szellemében zajlott le a felemelő ünnepség, énekkel, szavalatokkal, fúvószenekarral és erdélyi szilvapálinka kóstolásával fűszerezve. Együtt koszorúztak az önkormányzat, a Fidesz-MPSZ, a Jobbik és a társadalmi szervezetek képviselői.

Dr. Szalay László polgármester ugyanebben az időben a délvidéki Temerin polgármestere meghívásának tett eleget, és részt vett az ottani magyar közösség ünnepségén, képviselve városunkat.

Twitter megosztás Google+ megosztás