2024. március 29.
Alapítványok támogatása, rendőrségi beszámoló, új háziorvos

Ülést tartott a képviselő-testület

2011. március 28. hétfő

Márciusi rendes ülésén több beszámolót is elfogadott a képviselő-testület, és ezúttal hosszabban foglalkozott a rendőrség munkájával, helyzetével.

A képviselő-testület közbeszerzési eljárást lezáró döntéssel kezdte munkáját. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola bővítésének és felújításának megtervezését az Atelierarchitects Kft. végezheti el. A képviselő-testület ezt követően elfogadta a Lakosságorientált Rendőrkapitánysági Koncepciót, ennek végrehajtásáról megállapodást fog kötni a Pest Megyei Rendőrkapitánysággal. Elfogadták a Dunaharaszti Rendőrőrs 2010. évi munkájáról szóló beszámolót is. Ezen napirendi pontok tárgyalása során több kérdés is elhangzott, melyekre Kántor Gerzson, a szigetszentmiklósi kapitányság új vezetője válaszolt. Elmondta, hogy érkeznek majd új emberek az állományba, ennek Dunaharaszti is előnyét látja majd. Nemrégiben egy új gépkocsit is sikerült a városban szolgálatba állítani. Drscsákné Kerekes Gabriella kérdésére ugyanakkor elmondta, hogy nagyon nehéz megtartani a fiatal kollégákat, mert lakhatásuk hosszú távon megoldatlan. Dr. Szalay László polgármester átnyújtott három darab digitális fényképezőgépet a kapitány úrnak azzal, hogy a testület így kívánja segíteni a megszaporodott bűnmegelőzési- és helyszínelési feladatokat.


A testület ezt követően elfogadta a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítását, a 2011. évi közbeszerzési ütemtervet és a peres ügyekről szóló beszámolót. Ezután megtárgyalták és elfogadták azt az előterjesztést, amely a közhasznú alapítványok támogatására szánt 1 millió forint felosztására tett javaslatot. A koraszülött-mentést ellátó Peter Cerny Alapítvány és a fogyatékos gyermekek óvodai nevelését felvállaló Beszélj Velem Alapítvány 300-300 ezer, a Kárpát-medence magyar össznemzeti diáksportját szervező Aranycsapat Alapítvány 200 ezer, a Jahn Ferenc Kórházat eszközökkel ellátó Szív Hangja Alapítvány és Reménytadó Alapítvány 100-100 ezer forint támogatáshoz jutott.


A képviselő-testület ezután úgy döntött, hogy a Dr. Marosi András visszavonulásával megüresedő háziorvosi praxis ellátásával Dr. Gál Ildikót bízza meg. A polgármester megköszönte Dr. Marosi András több évtizedes, a betegei érdekében kifejtett áldozatos munkáját. A testület végül elfogadta a KisDuna Tv beszámolóját a 2010. évre kapott 27.725.000 forint önkormányzati támogatás felhasználásáról. Ezt a pontot a Fidesz-frakció négy ellenszavazatával fogadta el a testület, a többi előterjesztés egyhangú igen szavazatokkal került elfogadásra.


A részletes jegyzőkönyvet – annak elkészülte után – természetesen feltesszük a honlapra.
 

Twitter megosztás Google+ megosztás