2024. április 19.
Amiről a haraszti utcák mesélnek III.

120 éve született Baktay Ervin

2010. június 22. kedd

120 évvel ezelőtt, 1890. június 24-én született Dunaharasztin Baktay Ervin, középiskolánk és számos közterületünk névadója, a neves tudós, városunk díszpolgára.

A Baktay Ervin tér Dunaharaszti központi elhelyezkedésű, nagy kiterjedésű közterülete, ahol a városkép talán a leglátványosabban változott meg az utóbbi években. Itt található a Baktay Ervin Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola, az 1. sz. postahivatal, ugyanakkor itt épült fel két többfunkciós, lakásokat, üzleteket, irodákat tartalmazó épület is, amelyek uralják a teret. Egy szép parkkal is bővült a tér, amely szervesen kapcsolódik a Hősök tere üde zöldjéhez. Itt állíttatta fel az önkormányzat képviselő-testülete a város neves szülöttjének, a tér névadójának mellszobrát. A tér mai nevét 1996 óta viseli, előtte Piac térként ismertük.

Baktay Ervin szobrát a tér rendezésekor állíttatta a város


A Baktay Ervin utca ugyanakkor az Alsóvárosban található, nevét az 1960-as években kapta, amikor megkezdődött a lakótelep építése. Ma már egészen a Szilágyi Erzsébet utcáig tart. A rövid Baktay köz a Klapka és a Baktay utcákat köti össze.


Városunk talán legnevesebb szülötte, 2003 óta díszpolgára, középiskolánk és közterületeink névadója, Baktay Ervin festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító Gottesmann Ervinként látta meg a napvilágot 1890. június 24-én Dunaharasztin. A Képzőművészeti Akadémián, majd Münchenben tanult festészetet, Hollósy Simonnál. Az I. világháborúban a fronton szolgált. Az 1920-as évek elején fordítások, könyvek közreadása útján igyekezett megismertetni az indiai kultúrát. 1926–1929 között Indiában tanulmányozta az indiai vallásokat és kultúrát. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma Sándor egykori tartózkodási helyeit és emlékeit. 1929-ben maláriás betegen tért haza. 1930–1944 között A Földgömb c. lap egyik szerkesztője volt. 1933-ban a Debreceni Egyetemen bölcsészdoktorrá avatták. 1946-tól 1958-ig a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum helyettes igazgatója, az ELTE megbízott előadója volt. 1956–57-ben az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett Indiában: egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akit meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra, 1956-ban. 1959-ben részt vett az Iparművészeti Múzeumban rendezett Ázsia művészete című kiállítás előkészítésében. Nyugdíjba vonulása után számos külföldi országban (Anglia, Svédország) tartott előadást India művészetéről.
Egyes források Baktayt (álnéven) F.W. Bain angol íróval azonosítják.


Emléktáblája egykori lakóhelye (Budapest, XI. kerület Eszék utca 16/a. számú ház) falán, szobra (Domokos Béla műve) Érden, a Magyar Földrajzi Múzeum parkjában látható.

Baktay Ervin sírja a Farkasréti Temetőben (608-195. sz. templomi fülke)
 

Forrás: Dr. Helméczy Mátyás: Dunaharaszti - Változó város az ország szívében; wikipedia.org

Twitter megosztás Google+ megosztás