2024. április 19.
Az Önkormányzat idén is beoltatja a hetedikes leányokat

Mindent megtudhat a méhnyakrákról és a sikeres védekezésről

2010. február 24. szerda

Február 25-én 16.30 órakor a Művelődési Ház nagytermében tartandó rendezvényünkön minden kérdésére választ kaphat. Előadást tart dr. Rigó Barbara szülész-nőgyógyász, a SOTE szakorvosa, aki igyekszik megválaszolni az Önökben felmerülő esetleges kérdéseket.

Mint korábbi cikkünkben hir/22/Az_onkormanyzat_iden_is_meghirdeti_a_megelozo_oltassal_torteno_vedekezest/ jeleztük, az önkormányzat az idei évben is megszervezi a védekezést városunkban, és a hetedikes lányoknak finanszírozza is azt. Tájékoztatási kötelezettségünknek igyekszünk mind a helyi nyomtatott, mind az elektronikus médiában, ezen kívül hirdetések és előadás útján is eleget tenni. Jöjjenek el minél többen a József Attila Művelődési Házba, ahol első kézből, a téma avatott szakemberétől tudhatnak meg mindent egy olyan halálos betegségről, amely ma már megelőzhető!

Twitter megosztás Google+ megosztás