2024. április 19.
Velkei Károly írása megváltásról, hitről, karácsonyról

Jézus Krisztus születését ünnepeljük karácsonykor

2009. december 23. szerda

Christus natus est - Megváltó született nekünk, Isten emberi alakban megjelent. Velkei Károly írásával kívánunk Önöknek áldott karácsonyi ünnepeket.

"Ó emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,

A kerek föld mindegyik gyermekéhez

Egy üzenettel jött: Szeressetek!"

(Juhász Gyula: Betlehem)

Isten, végtelen szeretetéből adódóan, az emberiséget kibékítette önmagával akképpen, hogy egyetlen fiát küldte a világba. Így született meg a Megváltó, Isten ajándéka, a bűnbeesett ember reménysége. Ezzel kapcsolható össze, hogy az emberek karácsonykor megajándékozzák egymást. Elanyagiasult világunkban sokak számára azonban már csak a vásárlás-ajándékozás nyűgét-örömét jelenti a karácsony.

Hogyan, miképpen emlékeztethetjük embertársainkat a karácsony igazi értékére, a szeretetre? Városunkban mind az önkormányzat, mind a különböző civil szervezetek megkülönböztetett figyelemmel fordulnak a nehéz sorsú emberek, az idősek, a nagycsaládosok, a hajléktalanok felé. A katolikus Karitász lelkisegélyt nyújtó telefonvonalai ilyentájt szinte izzanak a sok-sok magányos ember hívásaitól. Az egyházak "lelki szolgálata" különösen fontos. Higgyék el, sokan csak egy jó szóra, egy kézfogásra vágynak. Néhány olyan pillanatra, amikor szeretettel fordul feléjük valaki.

Miért ünnepeljük éppen december 25-én a Megváltást, a Születést? Ez összekapcsolódik a téli napforduló ókor óta tartó megünneplésével, amit a rómaiak Sol Invictus-nak, Győzhetetlen Napnak neveztek. A kereszténység átvette ezeket a hagyományokat és új tartalommal töltötte meg őket. Ettől kezdve Lumen Christi, vagyis Krisztus világossága az, amit ez az ünnep jelent számunkra. Babits kérdi Karácsonyi énekében:

"Becsesnek láttad te e földi test

koldusruháját, hogy fölvetted ezt?

s nem vélted rossznak e zord életet?"

S valóban, Isten fia a szegénységet, az egyszerűséget választotta születésekor. Ugyanakkor a lelki gazdagság, a szeretet üzenete az, ami bearanyozza a szegényes jászolt.

"Ragyog már jászlad trónusa,

új fényt lehel az éjszaka,

s ezt nem oltja semmi éj,

a hit táplálja sugarát."

(Szent Ambrus: Karácsonyi himnusz)

Ez ragyogja be ünnepünket, és sugározzon szét minden dunaharaszti polgár otthonába! Áldott karácsonyt kívánok Önöknek!

A szerző Velkei Károly, a Rákóczi-ligeti Szent Imre Egyházközség világi elnöke, az önkormányzat Fidesz-KDNP-s képviselője

Twitter megosztás Google+ megosztás