Erre mondják: kezdeti lelkesedés

A szerk. üzenete

2009. december 14. hétfő

Megnyomjuk a Start gombot, elindítjuk a honlapot - és dolgozunk tovább. Az a kezdeti lelkesedés pedig - remélhetőleg - kitart még jó ideig.

Mert a honlap még nincsen készen egészen, így biztosan találnak rajta még kitöltetlen, vagy hiányzó ablakokat. Ígérjük, mindent megteszünk, hogy egyre gazdagabb, színesebb legyen a tartalom és egyre vonzóbb a küllem. A feladat megtisztelő: egy önmagára büszke, épülő-szépülő városhoz méltó honlapot kell készítenünk, amelynek esetében az aktualitás, a naprakészség elsődleges szempont. Szolgáltatnunk kell, hiszen az önkormányzat, a polgármesteri hivatal és a hozzánk fordulók közötti kommunikációt kell segítenünk. De amellett, hogy az ügyintézésben, információ-áramlásban igyekszünk az Önök útját egyengetni, egy kicsit többet akarunk nyújtani. "Kis színesekkel", interjúkkal, tudósításokkal igyekszünk egy-egy, általunk fontosnak, érdekesnek számító témához hozzányúlni, a város életének minél több részletét megmutatni.

Ehhez a munkához szívesen vesszük észrevételeiket, akár közérdeklődésre számot tartó írásaikat is, amik sorsáról persze majd a kegyetlen szerkesztő dönt. Igyekszünk felhívni a figyelmet a helyi média minden egyéb szereplőjére is, általuk bontakozhat ki egy teljesebb Dunaharaszti-kép az idelátogató kíváncsiskodók számára. Ha valakit kifelejtettünk, kérjük, szóljon!

Tisztelettel üdvözlök minden böngészőt Dunaharaszti honlapján!

A szerk.

 

Twitter megosztás Google+ megosztás